NatuRa 2000 területek
fenntartási terveinek készítése

A honlap a Balatoni Integrációs Kft.
és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Igazgatóság együttműködésében
megvalósuló fenntartási tervek
elkészítésének támogatására jött létre.

Hírek

Felvettük a kapcsolatot az érintett önkormányzatokkal. Megküldött adataik alapján postai úton tájékoztattuk a helyi civil szervezeteket, a falugazdászokat, agrárkamarai tanácsadókat, valamint a földtulajdonosok jelentős részét.

2013 tavaszán felvettük a kapcsolatot Natura 2000 területekkel érintett önkormányzatokkal. Szinte mindegyik település kitöltötte és megküldte a terv készítés szempontjából fontos adatkérő lapunkat, továbbá tulajdoni lap másolatok továbbításával segítették munkánkat. Kijelölték az önkormányzati kapcsolattartó személyét, továbbították a falugazdász, valamint környezetvédelmi civil szervezetek, vadásztársaságok elérhetőségét. Több önkormányzat konkrét vélemény megfoaglamazásával jelezte, hogy lesz mondanivalója a tervezés során.

 

A mai napon kiküldésre kerültek azok a levelek, amelyekben az érintett tuajdonosok jelentős részét értesítjük a tervezési folyamatról, honlapunk elkészüléséről. A "merítés" a nagyobb, művelt területek tulajdonosaira, illetve a többségi taulajdonosokra korlátozódik. A postai levelekhez mellékelt kérdőív kitöltését és visszaküldését várjuk tőlük, amelyben regisztrálhatják magukat, mint a tervezés résztvevői, illetve konkrét javaslatokat és kérdéseket juttathatnak el számunkra.

 

Hasonló kérdőíveket küldtünk a települések környezetvédelmi civil szervezetei, vadásztársaságai számára, valamint a falugazdász hálózat, és az agrárkamarai tanácsadói hálózat területi szakembereinek, továbbá az érintett LEADER akciócsoportok részére is.

  • dscf0412.jpg